ÉRJE EL EBBEN AZ ÉVBEN KÖZVETLENÜL,
A LEGJOBB ÁR-ÉRTÉK ARÁNNYAL
A CSALÁDI HÁZAS ÉPÍTKEZÉSEK, FELÚJÍTÁSOK PIA
CÁT!

Magyarország egyik legnagyobb építkezési portálja 2024-ben is szövetségeseket keres!

Tegyünk együtt azért, hogy jobb, értékállóbb családi házak épüljenek Magyarországon!

 

A 2024-ben immár 14 éves Építő közösség idén is keresi szakmai együttműködő partnereit, akiknek fontos, hogy a házépítők és -felújítók felkészülten, minőségi építőanyagok használatával vágjanak bele az építkezésbe és rátaláljanak a felkészült és tisztességes építési szakemberekre.

Tapasztalatunkkal, egyedi szemléletmódunkkal és egyedülálló építkezői adatbázisunkkal segítünk Önöknek is, hogy fontos üzeneteiket minél célzottabban és minél hatásosabban juttassák el a felhasználóknak.

Ez lesz az idei év fő eseménye!

$

Minden korábbinál átfogóbb tudásanyag

#

HA MÉG NEM HALLOTT RÓLUNK: MI AZ AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉG?

Az építő közösség 2010 óta már több ezer családiház-építőnek és felújítónak segített abban, hogy felkészülten vágjanak bele életük egyik legnagyobb beruházásába, megtalálják a nekik ideális építési szakembereket – és az építkezés közben minél kevesebb pénzt dobjanak ki feleslegesen az ablakon.

Amire különösen büszkék vagyunk: az immáron öt kötetes Építem a házam könyvsorozat, a Tervcafék intézménye, az Építem az otthonom online építkezési konferenciák.

Fő célunk a rendszerszemlélet népszerűsítése a házépítésben és a bonyolult dolgok közérthető elmagyarázása.

Különlegességünk az is, hogy a házépítési piac mindhárom szereplőjét (építkező, építési szakember, gyártó) elérjük és megpróbáljuk egy egységes rendszerbe szervezni.

MILYEN ÉRTÉKET AD ÖNNEK AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉG?

MIT TERVEZÜNK 2024-BEN?
MELY TÉMÁKBAN TUD KAPCSOLÓDNI HOZZÁNK?

EGYÜTTMŰKÖDÉSI LEHETŐSÉGEK

Ha termékeinek, szolgáltatásainak egyik célterülete a családi házas piac, akkor mindenképpen érdemes igénybe vennie Az építő közösség szolgáltatásait.

RAJTUNK KERESZTÜL A LEGNEHEZEBBEN ELÉRHETŐ CÉLCSOPORTOT CÉLOZHATJA MEG
Nem csak az egyik legnagyobb (ha nem legnagyobb) élő építkezői adatbázissal rendelkezünk, de ennek a szegmensnek az egyik legelismertebb független információforrása és véleményformálója vagyunk.

ÜZENETEIT NEM CSAK ELJUTTATJUK AZ ÉPÍTKEZŐKHÖZ, HANEM SEGÍTÜNK AZOK MEGFOGALMAZÁSÁBAN, TESTRESZABÁSÁBAN IS
Az építő közösség anyagai közérthetőségükről és olvasmányosságukról ismertek.
Segítünk megtalálni, hogy mely témák érdeklik az építkezőket és segítünk abban is, hogy az ezekkel kapcsolatos üzeneteket hogyan lehet a legjobban megfogalmazni.
És természetesen – igény szerinti mértékben – részt veszünk az ennek alapján készülő anyagoknak az elkészítésében is.

BÓNUSZ: RAJTUNK KERESZTÜL EGY ELŐREMUTATÓ GONDOLKODÁSÚ SZAKEMBER RÉTEGET IS ELÉR
Az építő közösség egyik specialitása az építkezők, építési szakemberek és építőanyag-gyártók egyfajta rendszerré szervezése.
Partnereink, nézőink között ezért nagyon sok szakember is található, akiket igyekszünk folyamatosan szűrni is és képezni is.

ÍZELÍTŐÜL KÉT SIKERSZTORI

[Videó 1.] Ennek a videónak a témája egy szakmai konferencián jött szembe. Tetszett az előadás és úgy gondoltam, hogy egy, az építkezők számára is izgalmas témát boncolgat, melyről ráadásul érdemtelenül kevés szó esik.
Megkerestem Gábort, aki belement abba, hogy készüljön a szakmai előadásból egy „laikusabb” verzió.
Az új előadás végül élőben, egy Tervcafén hangzott el, ebből készült ez a videó – minden külön „hájpolás” nélkül.
A közel 45 perces(!) videó (külön reklám nélkül!) közel 19.000 megtekintésnél és több mint 300 lájknál jár Az építő közösség Youtube-csatornáján. (A videó a képre kattintva megtekinthető!)

[Videó 2.] Ez egy teljesen más jellegű videónk.
Itt a témát én hoztam és örömömre azonnal lelkes fogadtatásra talált az Ejot Kft. szakembereinél.
A forgatókönyvet és a felvételt mi biztosítottuk, László pedig a szaktudást hozta ebbe az anyagba.
A mindössze másfél hónapja a Youtube-csatornánkra felkerült videó immáron közel 15.000 megtekintésnél jár. (A videó itt is megnézhető a képre kattintással.)

AZ ÉPÍTŐ KÖZÖSSÉG ELÉRHETŐSÉGEI

A neten számtalan helyen megtalálhatóak vagyunk, ezekből íme egy csokorra való. (A honlapunk éppen idén áll megújulás előtt.)

KAPCSOLATFELVÉTEL

Bármilyen kérdésével, kérésével, javaslatával keressen bennünket bizalommal:
Bodnár György, ügyvezető
bodnargy@epitemahazam.hu, 06-30-9820-797
Szabó Dóra, irodavezető
szabod@epitemahazam.hu, 06-20-426-5857

A TÉT Consulting Kft. adatai:
1149 Budapest, Kövér. L. tér 21.
Székhely: 2100 Gödöllő, Jászóvár u. 16.