minden információ egy helyen, AMIRE AZ ÉPÍTKEZÉSNÉL SZÜKSÉGEd LEHET

Nem kell heteket, hónapokat böngészned a netet, megpróbálva rendet tenni a temérdek, egymásnak sokszor ellentmondó információ között!
Összegyűjtöttünk minden fontos infót egy helyre, rendszereztük őket, és a szakma elismert szakembereivel leellenőriztettük.
Mindezt közérthető, olvasmányos formában foglaltuk össze, rengeteg magyarázó képpel és ábrával színesítve!

HOGY NE DOBd KI a PÉNZedeT FELESLEGESEN AZ ABLAKON

A könyvekből nem csak tudást és információt kapsz, hanem egy gondolkodásmódot is.
Ennek segítségével képes leszel a házat egységes egészként látni, nem elveszve a részletekben.
Így valóban arra fogsz költeni, ami igazán fontos a későbbi üzemeltetés és a kellemes lakóérzet szempontjából.

hogy megtaláld a jó szakembereket és szót is értsél velük

A sikeres építkezéshez egyformán szükség van felkészült építkezőre és felkészült építési szakemberekre.
Utóbbiakat nem csak meg kell találni, hanem egy nyelven kell tudjatok beszélni az építkezés során!
A könyvekből szerzett tudás birtokában ugrásszerűen javulhat a közös munka hatékonysága!

hogy átlásd, mitől számít korszerűnek és értékállónak egy ma épülő ház

Az építész felé először neked kell megfogalmaznod az elvárásaidat a jövendő otthonotokkal kapcsolatban.
A későbbiekben pedig nektek kell dönteni azokról a javaslatokról, melyeket a szakemberektől kaptok.
Ehhez fontos tisztában lenni azzal, mitől lesz évek múlva is korszerű egy ma épülő ház.
A könyveket átolvasva már erről is pontosabb képed lesz!

Év

Eladott példány

Kiadás

„Az Építem a házam kötetei letehetetlenül izgalmasak, többször is elolvastam őket. Én szakmám szerint hentes vagyok, ami nem is lehetne távolabb az építkezéstől, de még én is megértettem a leírtakat, és rengeteget tanultam. Mindenkinek ajánlom, hogy még időben forgassa ezeket a könyveket, hogy ne sírjon, hanem nevessen az építkezés után…”

– Korcsok Csaba

„Ezúton is szeretnék gratulálni a könyvhöz – egyszerűen fantasztikus. Kötelező olvasmány kellene legyen mindenkinek, akinek csak megfordul a fejében, hogy egyszer talán saját családi házat szeretne. Minden elismerésem, hogy nagyon sok olyan buktatót említ a könyvben, ami sok ember fejében meg sem fordul: csak egy-egy ilyenért is érdemes a könyvet elolvasni!”

– Forray Zsolt

ÖSSZEGYŰJTVE

Egy felmérés szerint egy mai építkező napi(!) 2-4 órát tölt információgyűjtéssel. Ezt a munkát elvégeztük helyetted!
Nem veszi le az idődet a családtól és a pénzkereső munkádtól – vagy éppen az építkezés szervezésétől.

T

RENDSZEREZVE

Komoly ellentmondás, hogy az információk rendszerezéséhez már eleve tudásra lenne szükség – miközben épp ennek megszervezéséért gyűjtjük az infókat…
A rendszerezést elvégeztük helyetted!

Z

ELLENŐRIZVE

A neten és a prospektusokban hemzsegnek a féligazságok és az egymásnak ellentmondó állítások.
Kinek higgyünk?
A könyvekben szereplő tudás többszörös szakmai szűrőn ment keresztül!

KÖZÉRTHETŐEN

A könyvek nem szaknyelven íródtak, nem kell műszaki embernek lenni a megértésükhöz.
Az olvasmányosságot és közérthetőséget rengeteg színes fotó és ábra, valamint az átlátható tördelés segíti!

EGYEDI LÁTÁSMÓDOT ADVA

Egy mai ház sokkal bonyolultabb, mint apáink házai, szinte minden mindennel összefügg benne.
A könyvekből megtanulhatod, hogyan kezeld a házat rendszerként, hogyan hangold össze az egyes alkotórészeket!

&

TOVÁBBGONDOLVA

A könyvek a nélkülözhetetlen alaptudást adják, de a későbbiekben is segítünk!
Az építő közösség rendezvényei és anyagai a tervezési és kivitelezési szakaszban is egyedülálló támogatást nyújtanak!

KIEMELT AJÁNLATOK

„AZ ALAPMŰ”

„A LEGJOBB VÉTEL”

„A LEGÚJABB”

ÉPÍTEM A HÁZAM KÖNYVEK

Minden, amit át kell gondolni, el kell dönteni, el kell intézni és meg kell tanulni az építkezés előkészítési, tervezési szakaszában.
Kötelező olvasmány minden házépítés vagy házfelújítás előtt álló családnak, akik kezükben szeretnék tartani az építkezést!

Minden fontos információ egy helyen a ház alapozásáról, falazásáról és homlokzat-képzéséről.
Miközben megismered a „falazati filozófiákat”, beleláthatsz a betonozás, a vízszigetelés és a hőszigetelés műhelytitkaiba is!

Ebből a könyvből a nyílászárókról, az árnyékolási lehetőségekről, a különböző födém- és padlófajtákról tudhatsz meg (szinte) mindent!
Egyformán terítékre kerülnek a tervezés és a kivitelezés fontos apróságai és összefüggései!

Ebben a könyvben azt tanulhatod meg, hogyan hozd összhangba a szépséget a praktikummal.
Szó lesz a belső térkialakítás alapjairól, a gipszkartonozás, a hideg- és melegburkolás, a festés és a tapétázás műhelytitkairól is!

Itt már az épületgépészet legújabb és legizgalmasabb területeiről lesz szó!
Hőszivattyúk, légkondicionálók, villamos fűtések és gépi szellőztetők szerepelnek ennek a könyvnek a tárgymutatójában!

KEDVEZMÉNYES KÖNYVCSOMAGOK

Nézd meg, hogy milyen kedvezményes csomagokat állítottunk össze számodra az Építem a házam könyvekből, hogy még könnyebben és még gyorsabban tehess szert az összes hasznos tudásra!

"Ma megkaptuk a könyveket, iszonyat jók!! Szépek és okosak, egymás kezéből kapkodjuk, gratulálunk!!!!
Igazi hiánypótló művek, nagyon-nagyon köszönjük!"

- Szabó-Sipos Judit

"A könyv(sorozat) elképesztően hiánypótló (a könyvesboltokban konkrétan nem találtam SEMMILYEN hasonló témájú irodalmat, bezzeg építészet-művészeti témában komplett polcok vannak), így nem tudok eléggé hálás lenni érte.
Eddig hibát, vagy hiányzó aspektust nem sokat találtam, bámulatosan alapos a kiadvány, úgy, hogy közben mindvégig teljesen követhető és olvasmányos marad."

- Borsos Miklós

Építem a házam könyvek

Ismerkedj meg közelebbről is az Építem a házam könyvsorozat egyes köteteivel, melyek végigkalauzolnak az építkezésen az első gondolat megszületésétől kezdve, a tervezésen át, egészen a kivitelezésig!

Kedvezményes könyvcsomagok

Nézd meg, hogy milyen kedvezményes csomagokat állítottunk össze számodra az Építem a házam könyvekből, hogy még könnyebben és még gyorsabban tehess szert
az összes hasznos tudásra!

Minden egy helyen, amire az átgondolt és nyugodt építkezéshez szükséged van

Rendeld meg még ma, hogy már napokon belül magabiztosabban, kevesebb felesleges pénzkidobással, az építkezés bonyolult folyamatát sokkal jobban átlátva folytathassátok álmaitok otthonának építését!
Hidd el, az építkezés nem kell hogy rémálom legyen!

Kérdésed van? Írj nekünk!

Ha bármilyen kérdésed, kérésed van a könyvekkel vagy a szállítással kapcsolatban, írj nekünk!
A lehető leghamarabb válaszolunk!

Kapcsolat

TÉT Consulting Kft.
1149 Budapest, Kövér L. tér 21.

Telefon: 06-30-9820-797

Email: bodnargy@epitemahazam.hu

ÁSZF

Az Általános Szerződési Feltételek ide kattintva olvashatók!

 

Adatkezelési szabályzat

Az adatkezelésre vonatkozó részletes leírásunkat ide kattintva olvashatod el!